Nagyon sikeresnek tarthatjuk a 2017-es évet. Hogy miért. Az alábbi felsorolásból kiderül.

  • A városi rendezvényeknek (Majális és a Libafesztivál) hála egyre ismertebbé váltunk városunkba. Taglétszámunk szépen gyarapodott azokkal, akik a rendezvényeken megismerhettek bennünket és most már nálunk ragadnak íjat, valamint a Cibakházáról hozzánk igazolt versenyzőkkel.
  • A Constantinumban lelkes 10-15 fős diákokból, tanárokból álló íjászcsapat várja a csütörtöki edzéseket.
  • Több íjat, nyilakat vásároltunk a bemutatókra és a lövetésekre. A gyakorló és verseny céljaink száma is szépen gyarapodott.
  • 2017-ben áprilisban és szeptemberben tartottuk is tartottunk saját szervezésben íjászversenyt. Az utóbbival csatlakoztunk a nemzetközi „Archery’s day” eseményeihez.
  • Két tagunk Biztonság Technikai Ellenőr képzésen vett részt. Így lehetőségünk nyílik hivatalos Országos verseny lebonyolítására.
  • Több alkalommal tartottunk az íjászatot népszerűsítő rendezvényt.
  • A rendhagyó jelleggel szervezett Móravárosi nap keretei között a városrész lakóit és a Platán Iskola diákjait lövettük.
  • Júliusban a Petőfi Sándor Városi Könyvtár szervezésében rendezett öko-élménytáborban próbálhatták ki a táborozók az íjászatot.
  • Augusztusban Petőfiszálláson a Constantinum által szervezett gólyatáborban közel száz kilencedikesnek mutattuk meg az íj használatát.
  • Szeptemberben a XIX. Libafesztiválon egész napos íjászkodási lehetőséget nyújtottunk az érdeklődőknek.
  • November elején a Constantinumban szervezett történelmi vetélkedőn a honfoglaló magyarság fegyverzetét, ruházatát mutattuk be az iskolásoknak.
  • Harminchárom versenyen vettünk részt, az ország különböző pontjain és képviseltük Kiskunfélegyházát szinte az összes szakágban: 3D, pályaíjászat, távlövés, történelmi íjászat, kenus íjászat.
  • Összesen : 33 arany, 17 ezüst és 9 bronz érmet gyűjtöttünk. A Magyar Íjász Szövetség által szervezett versenyek eredményeit összegyűjtöttem:
    • A februári teremíjász OB-n, Horváth Csenge OB bajnok lett a vadászreflexes serdülő lányok között. Vas Bianka a történelmi ifi lányok között a 2. helyen végzett. Vasné Köteles Anita I.osztályú, Horváth Anna III. osztályú minősítést szerzett.
    • A Kecskeméten rendezett Európa Bajnokságon 9 fővel vettünk részt. Papp Zoltán a 34., Kovács Máté a 12., Vas Tibor a 10. Horváth Anna a 8., Dürgő Zsófia és Vasné Köteles Anita a 6. Dürgőné Kovács Piroska a 4. lett saját kategóriájában. Mozsár Máté európa bajnok lett a vadászreflexes ifjúsági fiú kategóriában.
    • A pályaíjász OB-n Vas Tibor longbow kategóriában 1. Vasné Köteles Anita 2. ,. Mozsár Máté és Dürgőné Kovács Piroska 3. lett saját kategóriájában.
    • A történelmi OB-n Horváth Anna a 9., Hováth Csenge a 4., Vas Tibor a 11., Vasné Köteles Anita a 7., Kovács Máté a 18. helyen végzett. Dürgőné Kovács Piroska ezüstérmet szerzett a felnőtt női vadászreflex kategóriában.

Vas Tibor Szakosztályvezető